Cégtörténet

Az AFM Társasházkezelő Zrt. 2003 májusában kezdte meg működését. Megalapításának célja az volt, hogy felsőfokon végzett, ingatlankezelői szakvizsgával rendelkező szakemberekből álló csapattal elvégezze a már felépített és a majdan felépítendő épületek társasházkezelői feladatait. 2009 tavaszán az AFM Ingatlankezelő Kft.-t egy kizárólag magánszemélyekből álló szakmai befektetői csoport vásárolta meg.

Az új tulajdonosi kör a cég működése során megszerzett sokrétű tapasztalat birtokában, a korábbi értékek megtartásával, de a folyamatok és megoldások felülvizsgálatával körvonalazta a továbblépés irányait. Ennek egyik fontos momentuma, hogy a társaság 2010. szeptember 6-án 30.000.000.- Ft jegyzett tőkével zártkörű részvénytársasággá alakult, mely az eddigieknél is sokkal nagyobb biztonságot nyújt az ügyfelek számára.

Az AFM az évek során széleskörű tapasztalatot szerzett új építésű társasházak kezelésében. Feladatai közé tartozott új épületek esetén a műszaki átadást megelőző kezelői bejárások alkalmával tapasztalható kivitelezési hibák regisztrációja és azok bejelentése a kivitelezőnek. Továbbá az AFM felügyelte a hibák szakszerű kijavítását, folyamatosan nyomon követte és ellenőrizte a javítási munkálatokat. A lakások birtokba vételét követően a lakástulajdonosok szintén az AFM szakértő munkatársait kereshették fel a társasház működésével kapcsolatos kérdéseikkel és problémáikkal. Az AFM gondoskodott arról is, hogy a társasház már az első lakó beköltözésekor rendelkezzen bankszámlával, társasház-biztosítással, és megfelelő könyvvezetéssel. Az AFM felügyelte az épületek gondnokainak munkáját, akik az épületben működő berendezések és rendszerek gördülékeny üzemeltetéséért felelnek. 2007– től kezdődően több olyan társasház pályázatát megnyerte, amelyek más beruházók fejlesztésében épültek.

2008 -2009 folyamán régi építésű társasházak is bekerültek a portfólióba. 2009 tavaszán az AFM Ingatlankezelő Kft. -t egy kizárólag magánszemélyekből álló szakmai befektetői csoport megvásárolta. Az új tulajdonosi kör az AFM Kft. működése során megszerzett tapasztalatok birtokában, a korábbi értékek megtartásával körvonalazta a továbblépés irányait.

Felelősségbiztosítás a társasházkezelésben

Cégünk komplex felelősségbiztosítással rendelkezik, melynek éves kárlimitje 20.000.000 Ft.


Az AFM Társasházkezelő Zrt. legfőbb célkitűzése a tulajdonok hatékony értékmegőrzése minél szélesebb körű és magasabb szintű szolgáltatások nyújtásán keresztül, nemcsak a hagyományos közös képviseleti feladatok tekintetében, hanem azokon túlmenően is.